Tanácsadás

Szilvi spirituális tanácsadás

Seiner-Dombi Szilvia vagyok, 1981-ben születtem. Spirituális tanácsadással, személyiség fejlesztéssel, önismerettel és kristálygyógyászattal foglalkozom.

Az egyetemi éveim alatt édesanyám súlyos beteg lett. Nagyon szerettem őt. A folyamatos ápolása alatt komoly lelki megrázkódtatások értek engem is. Ekkor kezdtem el felnőni, muszáj volt. Ez volt a legfontosabb alapélmény, ami miatt a transzperszonális pszichológiával kezdtem el foglalkozni, értelmet kutatva a történésekben.

Nagyon gyorsan haladtam előre a szellemi folyamataimmal, önállóan és a terápiák során egyaránt. Felfedeztem a történések és a lelki folyamataim mögötti spirituális összefüggéseket, és megtanultam elfogadni azokat.

Ezekkel, a valódi élettapasztalatokkal, szeretettel fordulok a hozzám érkezőkhöz, akik saját egyedi útjaikon szeretnének tisztábban látni. Segítek, hogy megértsék és megismerjék önmagukat, választ találjanak a kérdéseikre. Krízishelyzetben is lássák a lehetőségeiket. A munkám egyik eszköze a vezetett légzés, melynek segítségével új perspektívába tudják helyezni a hozzám érkezők önmagukat és az élethelyzeteiket. Fordultak már hozzám tanulási problémákkal, párkapcsolati problémával, karrierépítéssel és komoly fizikai betegségek lelki hátterének megértése céljából.

Sok éves munkám során számtalan fontos tapasztalatra tettem szert. Olyan emberek keresnek engem, akik a gyógyulásukat szeretnék megtámogatni azzal, hogy lelki úton is rendezik a konfliktusaikat. Mély felismerésekre tesznek szert a közös munkánk során. Magukra ismernek, magukra találnak újból, megszeretik önmagukat, és visszatalálnak a családi kapcsolataikhoz. Önismereti munkájukkal folyamatosan erősödnek.

Ami régen a nagymamáink életében, mint felismerés, mindennapi jelenség volt, azt manapság spirituális tanácsadásnak értelmezi a világ.

Hivatásomként tekintek erre a tevékenységre, nagyon sok örömöt lelek benne. Hasonlóan ihletett tevékenység, mint a művészet. 😊

Tanulmányaim:
2006. képgrafikus művész
Magyar Képzőművészeti Egyetem

2006. művészeti tanár
Magyar Képzőművészeti Egyetem

2008. TREX terapeuta
Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet Testakadémia Kar

2008. bakalavr tudományos fokozatú légzés tréner
Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet

2011. transzperszonális légzés tréner
Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet

2017. sorstárs segítő
Down Alapítvány

2019. kristálygyógyászat alapja
Helica Stúdió

2019. kristálygyógyászat haladó
Helica Stúdió